2. kazetta - Enyhe kimaradás

- Szia, Jane! Gondolom, ahogy megláttad, hogy egy újabb kazetta, tudtad, hogy én vagyok. Ez a harmadik hónap, hogy távol vagyok az otthonomtól, tőled és a családomtól. Én szó szerint számolom a napokat, de lehet neked fel sem tűnik, hogyan rohan az idő. Egyszerűen őrületes tempóban halad az életem. Az album elkészítése után, a turné teljesen más. Nem egy stúdióba vagyunk bezárva. Be kell tölteni egy egész színpadot, érzéseket kell dallal közvetíteni olyan emberek felé, akiknek talán az életét mentettük meg velük. Legalábbis ezt mondják. Nem tudom, hogyan lehet ekkora hatással rájuk mindaz, amit mi képviselünk, de az biztos, hogy felülmúlhatatlan érzés, amikor egy egész aréna azt a dalt visszhangozza, amit te írtál. Bevallom, az elején hatalmas volt a lámpaláz mind a négyünkben, de így a harmadik helyszín után már minden pillanatát élvezni tudjuk. Igazából erről órákon át tudnék regélni neked, de abban reménykedem, hogy azért figyelemmel követed az utunkat és tudod, hogy mi történik velünk. Meg nem is szeretnélek untatni, biztos van jobb dolgod is, minthogy ezt hallgasd. Megint majdnem megkérdeztem, hogy vagy, de tudom, hogy választ úgysem kapok. Egy kérdést azonban fel kell tennem: minden rendben veled? Az előző kazettán is folyamatosan csak magamról és a srácokról beszéltem, holott azért ültem le és vettem fel neked, hogy tudjam, veled minden rendben van-e. Bár így, hogy semmi válasz, semmi jel, hogy egyáltalán megkaptad-e, kezdem úgy érezni, hogy teljes szívedből gyűlölsz, és elismerem, minden jogod megvan rá, de még mindig úgy vélem, így a legjobb. Remélem, azért boldogan tekintesz vissza a múltunkra és mosolyogsz, ha eszedbe jutnak azok az idők, amikor azt hittük, ez kivétel lesz és örökké fog tartani. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar véget kell vetnem a dolgoknak, sőt azt sem hittem volna, hogy én fogok kilépni a kapcsolatunkból. Mindig tartottam attól, hogy rá fogsz unni a sok marhaságomra, arra a sok nem is vicces poénomra és a tudatra, hogy mellettem vagy, egyszóval rám. Habár ma már lehet azt is megbántad, hogy ilyen sok időt töltöttél velem, hogy elpazaroltál az életedből 2 évet. De remélem, hogy nem így van. És igen, már megint itt tartok. Sajnálom, hogy így alakult, illetve, hogy így alakítottam. De egy vidámabb téma. Ashton végre bemutatta azt a bizonyos lányt, akiről talán a múltkor beszéltem. A neve Hope. Nem szeretnék róluk túl sokat mesélni, pedig lenne mit, hiszen úgy fest, tökéletes párt alkotnak. Az elejétől kezdve egy hullámhosszon vannak. És a legszebb, ahogyan egymást nézik, mikor a másik nem figyel. A szemükben van valami olyan csillogás, ha csak a másik nevét meghallják... Talán, mint amilyen a miénkben is volt. Azt kell, hogy mondjam, mindenkinek megvan a női társasága. Kivéve nekem. Mike összebarátkozott egy idősebb, modell nővel, akivel szinte egyből barátok lettek. A pletykák sokszor többet is mondanak róluk, de soha nem történt köztük több. Csak nagyon jó barátok. Calum pedig egy ugyanolyan feltörekvő bandának a dobosával ismerkedett össze, mint mi. Egy helyszínen léptünk fel, egymást követő napon és szó szerint egymásba botlottak. Azóta majdnem minden második nap telefonálnak és úgy érzem, fogjuk még őket együtt látni. Én pedig édesanyámmal beszéltem utoljára, aki nő volt. Nekem nincs szükségem egyre sem. Rajtad kívül. De veled nem beszélhetek. Nem tehetem meg, hogy csak úgy se szó se beszéd kilépek az életedből, majd ugyanígy vissza is térek. Nem lenne veled szemben fair. És magammal szemben sem. Igazából még most sem tudom, hogyan kéne, hogyan tudhatnám csillapítani az irántad érzett hiány szinte fizikai fájdalmát. Az általam írt dalok többsége rólad szól. És bármikor, ha elő kell adnom, könnybe lábad a szemem. Ha csak pár képet látsz rólam a koncertek közben, láthatod. Sokszor mondták már a srácok, hogy váltsunk dallistát, vagy hogy gondoljak közben másra. De mire gondolhatnék, ha rólad írtam, ha minden egyes betű téged ad vissza, hozzád köt? Ez teljesen lehetetlen. Az meg, hogy egyáltalán ne is játsszuk a dalokat szintén kizárt. Olyan témákról érdemes írni, amit őszintén tudunk közvetíteni. És ha nekem ez a téma te vagy, nem fogok arról énekelni, hogy már megint egy újabb dolgozatot írtam a suliban, mert mindenki tudja, hogy azt is otthagytam, szóval hiteltelen. Kérlek fordítsd meg a kazettát, mert ez az oldala betelik lassan és nem akarom, hogy a mondatom közepénél legyen vége. Remélem, megtetted. Újabb üres oldal, újabb üres szavakkal lesz megtöltve. Már nem igazán tudok mit mondani, hiszen ahogy hallhatod, folyamatosan ugyanazokat a köröket futom le. Valahogy minden téma végén ugyanarra a pontra érkezem: hiányzol. Nem akarom tovább rabolni az idődet, már biztos tele van velem a hócipőd. Szóval arra kérlek, hogy vigyázz magadra! És tudd... nem lényeges. Csak vigyázz magadra!

1. kazetta - Jó döntés volt?

- Szia! Nem is tudom, mit mondhatnék. Egyszerűen azt a késztetést éreztem, hogy tudassam veled, velem minden rendben. Több, mint egy hónapja hagytalak ott. Sajnálom, de nem kérek érte elnézést. Bunkó voltam, hiszen láttam, hogy te próbáltál elérni, mind az internet, mind a telefon segítségével, de még nem álltam készen arra, hogy beszéljek veled. És most sem állok. Ezért beszélek csak én. Szeretném, ha úgy éreznéd, hogy mindennek a részese vagy, mert így van. Az egy hónap alatt sok minden történt, de gondolom hallottál rólunk. Már ha figyelemmel követsz. Azt is megértem, ha nem, hiszen el tudom képzelni, mennyire dühös és csalódott lehetsz. Idővel mindent meg fogsz érteni. De most nem erről szeretnék beszélni. Képzeld, Ashton megismerkedett egy lánnyal. Nekünk még nem mutatta be, de őt teljesen felvillanyozza. Mintha nem is a földön járna. Jó hatással van rá. És a stúdióban, ahol szinte minden nap megfordulunk van két kutya, szóval Calum is megtalálta a szórakozási lehetőséget. Ha van annyi szabadidőnk, folyamatosan velük lóg és videózza őket. Kezdek féltékeny lenni. Mi lesz így Cake-el?! Emlékszel? Még te becézted így a mi kis "románcunkat". Mike... meg Mike. Folyamatosan a telefonját bújja, tweeteket olvasgat és posztol majdnem mindenről. Kivéve azt az egy hetet, amikor nem tudott belépni a saját fiókjába. Teljesen kétségbeesett, hogy feltörték, pedig csak elfelejtette a jelszavát. Na igen, tipikus Mikey.  És hogy velem mi van? Én... én teljesen magányosnak érzem magam. Túlpörgök. Minden egyes alkalommal túlvállalom magam csak azért, hogy minden egyes szabad percemről lemondjak, mert olyankor nem tudok gondolkozni és igen, a munkába menekülök. Néha, alvás helyett mégis beleesem abba a hibába, hogy átadom a helyet a gondolatoknak és ilyenkor mindegy egyes alkalommal felmerül bennem a kérdés, hogy jó döntés volt-e. Mármint belevágni ebbe az egészbe. Mi van, ha senki sem fogja értékelni azt a stílust, amit mi képviselünk? Ha majd senki sem érti meg a dalainkat? Én erre tettem fel az életem és mondtam le rólad is. Ha elbukunk, én mindent bukok. De megígértem, hogy nem erről szeretnék beszélni. Megkérdezném, hogy vagy, de felesleges volna. Fel is hívhatnálak, de nem állok még készen. És nem akarom hallani az összetört hangod. Én a mosolygós Jane-re szeretnék emlékezni.  És persze szeretnék emlékezni. Ezért is gondoltam arra, hogy megcsinálom neked ezt a hangfelvételt. És őszintén bevallva, egy hónap alatt ez az első alkalom, hogy nem próbálom elhessegetni az emléked. És rosszul esik kimondani, hogy emlék, de így van. És ez az egy dolog az, amit nem bánok. Mindkettőnknek így a legjobb. Én teljes mértékben a munkára tudok figyelni, sőt még többet is bevállalok, mint amennyit amúgy vállalnék, te pedig tovább léphetsz. Tudom, válaszok nélkül nehéz, de meg kell tenned. Vagy csak szimplán ne foglalkozz velem! De a bandát ne hanyagold! A srácokra ne haragudj! Ők semmiről sem tehetnek. Itt tudták meg, hogy köszönés nélkül léptem le és elhiheted, megkaptam a hegyi beszédet, de belátták, hogy tényleg így a legjobb. Nekünk most nincs közös jövőnk. Nem tudhatom, mit hoz a jövő, de jelen pillanatban így érzem, hiába vagyok nélküled egy elveszett srác. Nem akarom visszafordítani az időt, nem akarok semmit sem másképp csinálni. Mindennek megvan az oka. Lassan megtelik a kazetta 'A' oldala, de ne felejtsd, van 'B' is. Igazából kezdek kifogyni a szavakból. Egy ideje már csak magamat ismételgetem és ellent mondok saját magamnak, ami még rosszabb színben láttat. Most kiveszem a kazettát és megfordítom. Te is tegyél így! Remélem, sikerült. Íme egy üres oldal, ami lassan megtelik majd az általad már üresnek hitt szavaimmal, pedig mindent, amit eddig elmondtam, komolyan gondolok. Ha  itt lennél, élvezném azt a bizonyos csendet, ami olyankor szokott ránk telepedni, amikor mindketten kifogyunk a szavakból. Próbálok valami értelmes dolgot mondani, de nehéz. Kibaszott nehéz. Leginkább nélküled ezt végigcsinálni. De menni fog, mert akarom, hogy menjen. Soha nem akartam még ennyire semmit. Más téma. Jelen pillanatban egyedül vagyok a szobában és kicsit hülyén érzem magam, hogy egy készülékhez beszélek, de tudom, hogy meg fogod hallgatni. Ebben keresed majd a válaszokat, de sajnálom, azokat nem küldtem el a kazettával. Még nincs itt az ideje, hogy megtudd. Mindent a maga idejében. És azt is megértem, ha most kiveszed a kazettát és nem hallgatom tovább, de mélyen legbelül remélem, hogy nem így fog történni. Tudom, hogy mindenek ellenére még szeretsz és a szíveden viseled a sorsom. Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy most mondjam azt, hogy én is, vagy tagadjak le mindent. Melyik lenne a helyes? Áltassalak hamis reményekkel vagy bántsalak meg még jobban? Melyikkel érném el azt, hogy hamarabb túllépj rajtam? Vagy hogy utálj? Most legszívesebben törölném az egész felvételt, de mégsem teszem, mert őszinte akarok veled lenni. Döntésképtelen vagyok. Akarom, hogy tudd, nem csak neked nehéz. És tisztában vagyok vele, hogy neked én tettem nehézzé, de ezzel együtt magamnak is. Ha minden igaz, most mennem kell. Hallom, hogy a srácok megjöttek. Szóval, azt hiszem itt a búcsú ideje, amit egy hónapja elszalasztottam. Vigyázz magadra Jane! 

---

Sziasztok!
Íme az első fejezet, ami nem is igazából fejezet, hanem kazetta. Na, ezt jól megfogalmaztam. :'D A lényeg az, hogy ez ilyen formában lesz írva. Lehet csalódás, lehet nem, ez az első ilyesmi, amivel próbálkozok és higgyétek el, lesz még ebben a történetben több is. A rész rövidsége talán azzal kompenzálható, hogy tömör. Mármint nincs sorkihagyás, új bekezdés és a többi. 
Ha tetszett, nagyon nagyon nagyon várom a megjegyzéseket! Legyen az bármi!!
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta! Szeretlek titeket!♥

Prológus

Gyorsan szedve a lábaimat igyekeztem a barátomhoz, akivel már egy hónapja ezt a napot tervezzük, ugyanis holnap leszünk két éve együtt. Kicsit furán is viselkedett az elmúlt hetekben, de remélem, hogy csak valami nagy meglepetéssel készül. 

Út közben eleredt az eső, ami Ausztráliában elég nagy viharokhoz szokott vezetni, így még gyorsabb tempóra kapcsoltam. Hiába áztam el, hiába tette tönkre a hajamat az eső és a szél, hiába fagyott ki minden porcikám a hideg esőcseppektől, mosolyogtam. Boldog voltam, hiszen ilyen fiatalon is kijelenthetem, hogy megtaláltam a számomra legtökéletesebb srácot. 

Két éve, amikor megismertem, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ennyi ideig vele leszek, sőt, még csak szimpatikus sem volt. Aztán megismertem. Rájöttem, hogy egy mérhetetlenül kedves és bolond fiúról maradnék le, ha hagynám futni a lehetőséget. Na, meg persze ő sem adta fel, ami kifejezetten imponáló volt. Végre valaki, aki küzd azért, amit szeretne. Szépen, lassan bolondított magába, aminek örülök. Szokás mondani, hogy ami könnyen jött, könnyen megy. Ez két hónapig csak jött, és azóta egy helyben áll. Két hónapon keresztül voltunk abban a "randizós" fázisban, utána pedig hivatalosan is párkapcsolatban élünk. 

A szülők kezdetben nem békéltek meg a helyzettel, hogy ilyen fiatalon kezdtük, de ahogy teltek a hónapok és látták, hogy nem tágítunk, beletörődtek, sőt, egyre inkább érzem azt, hogy a fejükben már az esküvőt és az unokázást tervezgetik. 
Luke barátaival a kezdetektől egy hullámhosszon vagyok, és ami az én barátaimat illeti, Ausztráliában nem igazán barátkoztam, csak Luke ismerőseivel. 

Minden annyira tökéletesen alakul, csak egyszer-kétszer veszekedtünk, de akkor is sikerült dűlőre jutni. Képesek vagyunk a kommunikációra, bármi bajunk van, megbeszéljük és nem egyből a rosszabbik dologra gondolunk. Két év alatt a kapcsolatunk olyan alapokra emelkedett fel, ami kő kemény betonból van, amit egy hurrikán, egy vihar sem tehetne tönkre. 

Gondolataimból az rántott vissza, hogy már Luke utcájukban jártam. A mosolyom még szélesebb lett, a tempóm pedig még gyorsabb. 

Már a szomszédos háznál jártam, amikor megláttam Őt beszállni egy kocsiba. Mielőtt a kocsi felfalta volna barátomat, még vetett egy pillantást felém, ami szó szerint üres volt. Hangosan csapta be maga után az ajtót, majd a kocsi elindult. Hiába futottam utána, a jármű gyorsabbnak bizonyult. 
Csak álltam, és egyszerűen nem tudtam felfogni, mi is történik körülöttem. A zsebemből előrántottam a telefonomat nem törődve az esővel és annak káros hatásaival a készülékre és tárcsáztam, de nem vette fel. Kinyomta. 
A könnyeimmel küszködve csengettem be a házukba. Az ajtót egy mosolygós Liz nyitotta ki, de amint meglátott, arcára fagyott a mosoly. Nem szólt semmit, csak beinvitált és forró teával kínált, amit el is fogadtam.

- Luke hová ment? Hiszen tudja, hogy ma van a második évfordulónk. Már lassan egy hónapja erről beszélünk. - kortyoltam bele az italba és éreztem, ahogyan végigfolyik a nyelőcsövemen jóleső melegséggel eltöltve kihűlt szervezetem. Hangom nem csak a hidegtől remegett. 
- Luke elment. - mondta Liz lassan és tagolva.
- De mikor jön vissza? - néztem szemeibe, amik aggodalmat sugároztak.
- Egy darabig nem jön haza. - nézett el mellettem.
- Hogy érted ezt? - kérdeztem a bögrét inkább letéve az asztalra, mielőtt valami nagyobb kárt tennék benne.
- Luke és a bandája. - kezdte és ahogyan ezt a pár szót kimondta, már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok.
- Mi van velük? - gyűltek könnyek a szemembe.
- Szerződést kaptak. Turnéra mennek. - felelt kérdésemre. 

Egy világ omlott össze bennem. Én mindig is támogattam, örülök, hogy összejött nekik, de köszönés nélkül lépett le. Egy árva szót sem szólt. És pont ma. Hihetetlen. 

Ahogy ott ültem, észrevettem, hogy a könnyeim a kinti esőhöz hasonlóan áztatták bőrömet, majd a nadrágomon, vagy éppen a felsőmön landoltak.

- Csak így itt hagyott?! - kérdeztem halkan, szinte suttogva, és igazából nem is kérdésnek hatott. Sokkal inkább felismerés volt.
- Sajnálom, drágám! - simította meg a karomat.
- Te tudtál róla? - kérdeztem rá emelve meggyötört tekintetemet. Nem válaszolt, csak felállt és kiment a konyhába, majd a kezében egy valamivel tért vissza.
- Tudta, hogy jössz... 
- Persze, hogy tudta, hiszen holnap leszünk két évesek! - vágtam a szavába. Nem törődve velem, folytatta.
- Azt mondta, ezt adjam át neked. - nyújtotta át a borítékot.
- Mi ez? - vettem el tőle és értetlenül néztem rá.
- Nem tudom. Nem nézhettem meg. - dőlt hátra, és sürgető tekintettel figyelt. Ő is kíváncsi volt, mit rejt az a titokzatos boríték.

Gyorsan feltéptem és egy összehajtogatott papírt találtam meg benne. Széthajtogattam. Két szó volt olvasható. Ez a két szó, akárcsak egy puskából kilőtt golyó, úgy hatott rám. Megölt. 

"Viszlát, Jane!"

Információk az olvasás előtt

Sziasztok!

Pár információt szeretnék megosztani veletek, mielőtt a lovak közé csapnék. 

Ez a történet akkor fog igazán beindulni, ha a Wrapped around your finger című blogom véget ér. Ez egy amolyan "helyettesítő" blog, ami nem teljesen igaz, mert annak a történetnek a főszerepében Ashton áll, de mindegy is. Nagyon szeretem azt a blogot írni és bevallom, hogy a szívem szakad meg, ha csak arra gondolok, hogy hamarosan befejeződik. Rettenetesen fog hiányozni, de rengeteg új ötletem van, mint például ez a sztori. 

A prológus és az epilógus kivételével mindegyik rész Luke szemszögéből fog íródni. Ha valakinek az veszi el a kedvét az olvasástól, hogy a Fifth Harmony egyik énekesnője szerepel a trailerben, akkor jó hírrel szolgálok, ugyanis Jane Moore más személy. Igen, létező lány, akivel évek óta beszélek, de még sosem volt alkalmam találkozni vele. A srácoknak (5sos) köszönhetően ismertem meg és azt a történetet neki szeretném ajánlani!
Akinek viszont tetszik Lauren Jauregui, az nyugodtan képzelje el vele az egészet!

Nem a megszokott módon fog íródni a blog, amit majd ti is tapasztaltok a Prológus után. Tőlem ez egy új stílus lesz, de remélem, hogy elnyeri majd a tetszéseteket!

Ha bármi kérdésetek van, tegyétek fel nyugodtan!:)

Nem fogok minden részhez amolyan "emlékeztetőt" írni, hogy várom a pipákat és a megjegyzéseket, de várom a pipákat és a megjegyzéseket!!

Köszönöm, ha ezt végigolvastad, hamarosan jelentkezem!:)

~Hope